Határtalanul Pályázat
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
7800 Siklós, Kossuth tér 8.
OM 027218
Beszámoló a HAT-20-01-1021 pályázati azonosító számú
Határtalanul! programról
Három egyházi iskola összefogásával, 41 diákkal és 5 kísérő pedagógussal sikerült
megvalósítanunk erdélyi utazásunkat 2022. május 13-17. között. Erre a kirándulásra a 2020-
ban nyert pályázatunkkal utazhattunk el, amit már mindannyian nagyon vártunk. A Szent Imre
Katolikus Általános Iskolából 22 tanuló, a Sztárai Mihály Református Általános Iskolából 15
tanuló és a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Iskolából végül 4 tanuló vállalta az utazást.
A három iskola diákjainak ismerkedését és összeszokását segítette a kirándulást
előkészítő eseményünk április 28-án, ahol a diákok kiselőadásokkal mutatták be a tervezett
úticéljainkat. Az esemény azért is nagyon fontos volt, mert a 3 iskola tanulói és a kísérő
kollégák is megismerkedhettek egymással és kicsit összebarátkozott a társaság.
Kirándulásunk során Tusnádfürdő központtal jártuk be Székelyföld nevezetes helyeit,
ismerkedtünk a történelmi múlttal és a székely hagyományokkal. Az utazásunkat a harkányi
TOM-túra Kft. munkatársainak segítségével valósítottuk meg, akiknek a munkájával 100 %-ig
elégedettek voltunk. A busz, amivel utaztunk nagyon kényelmes, a sofőrünk pedig rendkívül
nyugodt és tájékozott volt. Szállásunkat a tusnádfürdői Szent Kristóf panzióban foglaltuk le,
amivel szintén elégedettek voltunk. A tanulók és a kollégák is 2—4 ágyas, saját fürdőszobás
szobákban voltak elhelyezve, ami a mai kor igényeinek teljesen megfelelt. A félpanziós és
úticsomagos ellátásunk szintén tökéletes volt. Mindannyian megtapasztalhattuk a házigazdák
székely vendégszeretetét.
Az 5 napos kirándulás alatt sikerült megismerkednünk Erdély történetének
legfontosabb történelmi eseményeivel, Erdély aranykorának, a 16-17. századi helyszíneivel. A
történelmi események és helyszínek mellett a tanulók rácsodálkozhattak az erdélyi táj és a
teremtett világ szépségére is.
A kirándulásra vitt tanulók több mint fele hátrányos helyzetű diák volt, akik
valószínűleg soha többet nem fognak eljutni Erdélybe. A kirándulás óriási élményt és
feltöltődést nyújtott diáknak és tanárnak egyaránt. Jó volt megtapasztalni a 3 iskola diákjainak
barátkozását, ismerkedését. A 3 egyházi iskola az ökumené jegyében végezte a reggeli, esti,
valamint az étkezés előtti és utáni imádságait. A közös imádság is segítette a diákok közötti
összhang megteremtését. Az út különösebb feszültség nélkül, nagyon jó hangulatban telt.
Örültünk annak, hogy a szállásadó is észrevette a tanulók fegyelmezett viselkedését és azt a
rendet, amit magunk után hagytunk.
Köszönjük a pályázat íróinak és a Bethlen Gábor Alapkezelő munkatársainak, hogy részesei
lehettünk ennek a felejthetetlen és csodálatos élménynek.
Siklós, 2022. július 21. Batki Ottó ig.